Ki szeretné nyalni a talpait ?
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Ki szeretné nyalni a talpait ?
Pár képet kaptunk Alíztól, szerintem nagyon szexi! Vélemény?
Ugye mindenki ismeri Janet-et? Ő a lábfétis egyik nagyasszonya aki már régóta jelen van a pornó iparban, manapság már csak footfetish jelleggel forgat a mi nagy szerencsénkre!! Szexi lábait ismét megcsodálhatjuk akció közben, köszönjük Janet!
Egy kórházban feküdtem,megműtöttek. Az egyik gyönyörű lábú harisnyás nővér éppen készült hazafelé,amikor az ágyamhoz invitáltam beszélgetni. Elmondta mennyire fáradt az éjszaka után.Beszélgettünk kicsit,majd -magam sem értem hogy mertem- kértem,hogy vegye el a szatyrot a lábai elől. Megkérdezte miért? Mondtam mert annyira szépek a lábai. Erre elmosolyodott és megtette amit kértem:
Kis idő múlva felbátorodtam -éreztem benne van a játékban- és kértem tegye fel a lábát az ágyamra. Nagyon nem akarta, azt mondta büdi a lába az éjszaka után,de addig unszoltam,míg ezt is megtette a kedvemért:
Na ekkor már kezdtem elveszíteni a fejem a harisnyás lábikója látványától és pár perc után megkértem mutassa meg a talpacskáját is. Ezt abszolút nem értette miért jó,de mondtam neki ne foglalkozzon vele,csak mutassa meg :)
Amint látjátok itt már nem bírtam magammal,ösztönösen masszírozni kezdtem a lábacskáját.Jól esett neki és nem tiltakozott:
A történet végét a fantáziákra bízta a képek készítője! Forrás: Index fórum
A nagy sikerre való tekintettel pár újabb képet kaptunk a gimnazista lánytól. Flip flop papucsban és tűsarkúban mutatja meg nekünk a lábát! Az első kép valami eszméletlen!! Vélemény?
Igazi magyar amatőr magyar tini lány lábait mutogatja kifejezetten nekünk! 39-es a lába, várja a hozzászólásokat és még szívesen szerepelne az oldalon! Szexi! Vélemények?
Az érettebb nőket és az szexi tűsarkú szandálok kedvelőinek figyelmébe ajánlom Anna-t! Egy kis ízelítő vegyes képek formájában.
Kedvenc Tinimről pár újabb remek kép!
Mert belőle sosem elég!
Valóban amatőr valóban magyar tini lánytól! Vélemény? Kérjünk még tőle képet?
Régi nagykedvencünkről egy remek kis videó!
Rájöttem hogy imádom amikor egy csaj a lába felé mutat ezzel is piszkálva minket..ha meg még be is mutat na attól kész vagyok! Egyre több ilyen jellegű képel találkozok, aminek nem mondom hogy nem örülök. Ha valaki tud még hasonlókat ne tartsa magában!